Radnó György

Újonnan

Ez a ház épp megfelelő önnek

Dana, úgy gondolta körülbelül két “NAPOT” töltött eszméletlenül. Ez nem biztos, csak az, hogy Nyolcat biztosan ébren volt. A kút, amelynek mélyén Dana csak abból bírta megsaccolni az eltelt, időt,… hogy (Igazából a napok múlása, mintha új értelmet adott volna számára a szavaknak, mintha kiszaggatta volna belőle, a pelenkába szarós korától elkezdve az “Ez a lakás épp megfelelő önöknek” -kel bezárólag az addig igaznak vélt fogalmakról berögzült képet) bámult fölfelé, és körmeivel barázdákat karmolt a nyirkos falba. Nyolc véres csík a falon. Ez biztos. Legkevesebb nyolc napja tartja fogva a kút.
A kezére nézett. A körmei letöredeztek. A tenyere rozsdaszínű volt, s ha keze ökölbe szorult száraz kis sötét darabkák pattantak le tenyere ráncairól.
A szavak odalent a kútban más értelmet nyertek. Az eltelt idő mennyire különbözik az elmúlt időtől. Az eltelt idő végtelen, csak telik és telik. Feneketlen kút. Ó szegény Dana.
Joe nagybácsira gondolva biztosan kedvelné azt a poharat amely csak telik és telik. Az Elmúlt pedig egyszerűen már elmúlt. Halott. Megtelt. Nincs.
Mikor már nagyon ki kellett mennie, Joe bácsival törölte ki első alkalommal.
Nappal a kút pereme megtelt fénnyel. A fény, csak félig volt képes lekúszni a kút rücskös falán, úgyhogy a sötétség igazi és állandó volt. Aztán a Nap elment. Aztán meg megint visszajött, és Dana mindig várta, hogy jöjjön.

Amikor a csuklyás árnyék jött, mindig hozott a nőnek valami ajándékot. Utólag könnyen kitalálta. Egy újabb kép. A mai nap szintúgy mint az összes többi napon egy fénykép volt az ajándék. Körhinta. Vurstli. Napfény. A képet az apja csinálhatta. Már nem emlékezett.
Közben Dana már egész szép kis fénykép halommal ágyazott be maga alá. Rossz álmaiban azokon hánykolódott. Amikor már nem tudta elég távol kotorni a képeket, egyszerűen nem tehetett mást levizelte…. az életét, és amikor nem bírta tovább a képekkel törölte ki…

Aztán csak kijutott. Az teljesen mellékes hogyan. (Egyébként, három vagy négy életmentő műtétnek köszönhetően.) A baleset csak nagy ritkán jutott az eszébe. Amikor két hónap “intenzív” kóma után magához tért folyton arra gondolt, hogyan hugyozta le és törölte az ülepét az addigi életével, a pelenkába szaróstól kezdve, az “Ez a ház épp megfelelő önöknek”-kel bezárólag….

“Nem hiszek az átokban. Sem a szellemekben, sem egyéb természetfölötti dolgokban. Azt azonban vallom, hogy az érzelmeknek és az eseményeknek van egy bizonyos… eléggé hosszú életű… rezonanciájuk. Megtörténhet, hogy az érzelmek kommunikálnak egymással bizonyos körülmények között.”

ujonnan.jpeg

Vélemény, hozzászólás?