A kérdezőbiztos

isten, novella, 2013


A legfelső emeleten lakom, úgy is mondhatnám, az éghez közel, mégis a földön járok. Ide ritkán téved be a hittérítő vagy a kérdezőbiztos. Egyik szombat este mégis csengettek. Az ajtóban egy idős, szakállas ember állt, kezében spalettaszerű csíptetős tábla, rajta fehér papír, kezében toll. Elhadarta, melyik cégnek dolgozik, majd válaszra sem hagyva időt megkérdezte, válaszolnék-e. Oly szerényen érzékeltette, hogy ez a munkája és nem akar egy percig sem zavarni… Hát jó, kérdezzen, gondoltam. A következő hangzott el:

— Mit tenne akkor, ha isteni hatalommal rendelkezne?

Hozzátette, büntetlenül csinálhatok bármit, hogy az életet olyan irányba változtassam, amely nekem és a többi embernek is tetsző lehet. Mielőtt válaszoltam volna, közölte, holnap jön a válaszért. Azzal távozott, időt sem hagyva, hogy elutasítsam, vagy azt mondjam: „fogalmam sincsen, nem olyan egyszerű”. Az agyamba ültetett egy magot, amely olyan volt, mint egy gyomnövény magja, elég, ha a tavasz rálehel, azonnal burjánzani kezd. Csak járt az agyam, már azon gondolkoztam, mi az, amit rossznak találok, mit lehetne megjavítani.

Akármit megtehetek! A pusztítás gondolatát azonnal elvetettem, hiszen nem vagyok gonosz még azokkal szemben sem, akik nekem ártanak. Szó sem lehet arról, hogy isteni hatalommal eltüntessem azokat, akik miatt itt tart a társadalom. Eszembe jutott, hogy a gerinctelen és a csúszómászó embereket gerinctelenek és csúszómászók formájára változtassam, de mit érnék vele… Azonfelül nem isteni, hanem inkább ördögi művelethez hasonlatos tett lenne. A hálapénzt, műhibákat, a gyógyszergyárak lobbiját és a költséges orvosságok terhét könnyen megszüntetném, ha nem lenne betegség. Nagyszerű ötlet, de megszűnhet az empátia, együttérzés és a segítőkészség is, ami nem jó, mert ezek nélkül még hamarabb elveszne az emberiség.

Talán minden embert értelmes gondolkodóvá alakítsak át? A butáknak észt adnék, és születéstől mindenki tudná azt, amit eddig elértünk. Akkor mi lenne a tudósokkal, tanítókkal, akik nem tudnak ezután semmi újat kitalálni, semmit oktatni? Ezáltal sok ember lelkét tenném szegényebbé, hiszen a sikerélmények nemes és nagyszerű érzését ölném meg. A szeretetet kell valahogy bevonnom, tehát mindenkinek sok-sok szeretetet adnék. Attól tartok, hiábavalóan beleölném az emberekbe a szeretetet, mert megszűnne a vita, az ötletelés, és új egyéniségek sem alakulnának ki. Akkor nem írnának másról verset, csak a szerelemről. Nem szólna másról zene, csak a szeretetről, és igaz, hogy senki nem búslakodhatna, de egy idő után mindenki egyforma lenne.

Eltelt az este, eltelt az éjszaka, és én nem tudom, mit tehetnék, pedig egyszerű a kérdés, talán más jobban meg tudná válaszolni.

Hiába törtem a fejem, eljött az idő, amikor csengettek az ajtón. Jaj, Istenem, megjött a kérdezőm, és én nem tudok válaszolni! Szemlesütve nyitottam ki az ajtót, és magyarázkodni próbáltam, de a lényeg az volt, hogy nincs válasz. A szakállas szemébe sem mertem nézni. Amikor elbúcsúzott, én kikísértem a lifthez.

Ő beszállt, az ajtó bezárult, a felvonó elindult felfelé…


tartalom marketing felhívása