Anyegin és Lenszkij - szövegkönyv

verses színdarab


1. rész

 

(A dalok, vagy kórus, vagy párbeszédek szövege)

(szín: oldalt egy asztal, ahol Puskin dolgozik a kornak megfelelő eszközökkel)

(Puskin, a főszereplő, aki megkeresi a kiadót az első fejezettel. Egy asztal a színpadon két székkel.Leül az asztalhoz, ahol kommentálja az eseményeket. Kinyilvánítja véleményét, társadalom bírálatát is, és bemutatja Anyegin jellemét.) 

PUSKIN: (szól Borogyinhoz)
- Kedves Uram! "S már itt is van, leírva készen / Az első regényfejezet.”

"Átgondoltam tervét egészen,
Találtam hősömnek nevet,
S már itt is van, leírva, készen
Az első regényfejezet.
Át is néztem bírálva nyomban,
Ellentmondás egész halom van,
De én jogtisztelő vagyok,
S a cenzúrának is hagyok;
Munkám gyümölcsét átadom ma,
Sajtó, bíráld tetszés szerint,
Menj, újszülött, a Néva int,
Menj Néva-parti városomba,
S mert vád kísér magasztalást,
Hozz félreértést, gáncsolást.

Nem a hideg, kevély világnak,
Neked szántam regényemet.
Bár adhatnék a hű barátnak
Ennél méltóbb hűség-jelet,
Méltót hozzád, szép, tiszta lélek,
Te szárnyaló és egyszerű,
Kiben költői álmok élnek,
S álmában élet van s derű.
Vedd elfogult kezedbe, kérlek,
Pár tarka fejezet csupán,
Van köztük bús is, van vidám is,
Van népies és ideális;
Kissé gyarló gyümölcs talán:
Sok zsenge s hervadt színü évem,
Mulatság, ihlet s egy sereg
Álmatlan éj, borús kedélyem
S hűvös látás termette meg."

(A kiadó képviselője, Borogyin olvas, hümmögve)

BOROGYIN:

- S hol a többi? Várok már egy ideje és a nép lesi a lapomat, hol a Larin ház pletykáival alakul a szappanopera.

PUSKIN:
- Türelem. Készen lesz az is, amint az idő pereg! Nem siethetek, szereplőim nem engedik, lassan rajzolódnak a jellemek, meglátja majd, várja ki, ha nagy sikert akar és nem győzi majd nyomni a lapokat!

BOROGYIN:
- Várok én, csak írja, írja, érdekli nagyon a ma emberét, hogyan élt Pétervárott a nép, s milyen volt az orosz falu. 

PUSKIN: (dicsekedve)
- Azért kicsit hallgasson bele, elbeszélem, hogy van a kezdete.

"Bemutatom hősöm neked,
Ha, olvasóm, megengeded:
Anyegin, kedves jó barátom,
A Néva-parton született,
Te is? Vagy ott fényeskedett
Az ifjúságod? - szinte látom!
Ott rám is sok víg óra várt,
De észak rossz nekem, csak árt.
          
Példásan szolgált apja régen,
S adósságát növelve élt,
Adott három bált minden évben,
S a végén tönkrement ezért.
De sorsa Jevgenyijt kegyelte:
Először egy Madame nevelte,
Majd egy Monsieur kezébe jut;
A kedves, bár pajkos fiut
Szegény Monsieur l'Abbé nem ölte,
A könnyű óra játszva telt."

PUSKIN:
- Így ismertem, így.

"Anyegin indult volna végre
Megjárni külföldet velem.
De közbeszólt a sors: sok évre
Elválasztott nagy hirtelen.
Meghalt az apja. S jött a gondja,
Uzsorás-had tört rá tolongva.
Mindenki belátás szerint
Dönt, hogyha baj van: Anyegint
Jobb sors nem csalta, nem kivánta
S a per gyűlöltebb, mint a gond:
Az apjától rászállt vagyont
Átadta s vesztét meg se bánta,
Vagy tán érezte messziről,
Hogy vén nagybátyja is kidől.
          
S valóban hír futott kezéhez,
A gazdatisztje írt neki:
Nagybátyja gyengül, rosszat érez
És búcsúzásra kéreti."


BOROGYIN:
- S nagy vagyont örökölt ismét?

PUSKIN:
- Így igaz.

"Így földesúrkodott magában,
S csak időtöltésszámba ment,
Hogy eltervezte: birtokában
Reformál, új rendet teremt.
S a puszta bölcs gondolkodója
A robot-súlyt könnyebb adóra,
Obrokra változtatja át,
A jobbágy áldja jobb sorát.
Úri fészkén dúl-fúl miatta
S romlást orront a nagyokos,
Számító szomszéd birtokos,
Másutt a hírt mosoly fogadta.
S minden szomszédja súgja már:
Veszedelmes csodabogár."

- De hamarosan barátra talált, íme.

"Atájt Jevgenyij falujába
Új földesúr is érkezett,
A szomszédok rosszmájusága
Kemény bírálgatója lett.
Neve: Vlagyimir Lenszkij, lelke
Göttingai szellem neveltje,
Az ifjúság virága volt,
Kant híve, verselt és dalolt.
Ködülte németalföldi tájról
Hozott új eszmét, új tudást;
Szabadságról szent álmodást,
Tűz-lelket, mely lobogva lángol,
Hozta rajongás szép szavát
S vállára omló szöghaját."


(elsötétedik az asztal fénye)

 


(Helyszín: A Larin ház. Vidékiesen berendezett szoba. Cselédek sürögnek, forognak, teát hoznak. Ők lennének a kórus. Anyegin és Lenszkij betoppannak a szobába, Tatjana Olgával és Larinnével egy asztalnál teáznak. )


KÓRUS:(lódobogást, kocsit hallani)
Szép az est, hűs az est, sok hű szolga
ló dobogást hallva, forró teát hordja
ki az, ki jön tán Lenszkij a költő,
mint mindig, ma nem egyedül jön ő.

Új szomszédját, Anyegint hozza,
felpezsdül az álmos udvar hossza,
vajon milyen ő, mind ezt fontolja,
fiatal, bohó, távoli városok utazója.

Szép az est, hűs az est, sok hű szolga
ló dobogást hallva, forró teát hordja ...

Szép az est, hűs az est, sok hű szolga
ló dobogást hallva, forró teát hordja.

(betoppan a két ifjú, elöl Lenszkij utána Anyegin)

ANYEGIN:
- Hát itt vagyunk! Mily csendes, kedves ház! Köszönöm, Lenszkij, hogy ide elhoztál!

LENSZKIJ.
- Barátom, foglalj helyet!


LENSZKIJ: (zene)
Szép estebédek helye itt Larinéknál
Anyeginnek ím most a szerelem vár,
jártam régen is, mikor Larin gazda élt,
már akkor nekem szánta Olga kezét.

Most Olgáról, más költő rímei zengnek,
a nekem szánt kéz, más költő múzsája lett,
erdő volt akkor kritikusom naphosszan,
estére, tetszésre szemébe osztottam.

Ó házam, váram, szerelmi báj üldözött,
most neked hoztam vendégem ki velem jött,
fogadd Anyegint szívvel, a barátomat
szomszéd örökös, számít most jó partinak.

KÓRUS: (zene)
Péterváron, csábítója női szívnek,
gazdag, néha tudós szavaiban színek,
futó fény szemében, szívre néha figyel,
jó partinál pattan, szívet szóval terel.

Szófukar néha, aztán megmondón merész,
ha értékes a cél, könnyet hullatni kész,
szóvicceknek párja nincs, arat bálokon,
hajnalig likőrt, bort és kedvenc pezsgőt bont.

Más szerelmére veti bókját csábítón,
célja csak az, hogy gúnyt üssön pár hódolón,
ha kell tud rágalmazni, rést ütni pajzson,
nagy mellénye védekezik s támad bókon.

Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

LENSZKIJ: (zene)
Jó társalgó, ékesen beszél nyelveket,
ógörög, bár nem divat, azt sem veti meg,
tanult ő számvetést és híres számtana
a városban sarkokon túl van hatalma.

KÓRUS: (zene)
Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

LENSZKIJ: (zene)
Szép jóképű ifjú, még keresi párját,
kiszemeli számtalan nemes lány házát,
lesik őt, kit kér meg vajon, kit ejt rabul,
milyen lesz okosan, hisz még csak most tanul,

Anyegin itt szívem hölgye ismerd őt,
nem látom, de húga ott függöny mögött,
szép szerény álmodozó okos ifjú lány,
jó szíve, olvas, de regény hősök vonzzák.

OLGA:
- Üdvözlöm. Már hallottam magáról Lenszkijtől, Ön is kedveli a verseket, mint mi?

ANYEGIN:
- Óh, régebben én is próbálkoztam versírással, de már felhagytam vele, átadom ezt a kedvtelést a nálamnál tehetségesebbeknek, könyvtárszobámban sok jó olvasmányt találni, jómagam inkább az olvasásnak hódolok.

OLGA:
- Kedvesem, szavald csak el a legutóbbi versedet, amit nekem írtál?

LENSZKIJ:
- Óh, nagyon szívesen!

(zene)

Büszkén állok a szereteted víg sejtésében,
mint barackos tanya az ég kékjében,
egy szó sem fedi hűen örök álmomat,
hogy néked adhatom a nagy világokat.

Nélküled csak halnék bele a semmibe,
nem vér, csak keserű ital folyna ereimbe,
életem fulladna az éj adta sötétbe,
csak a vidék kútja ölelne a kebelére.

De itt vagy nekem, oly búgó hangon
adod lelkednek szavait, s győz a harcom
csak tied vagyok, nem csak egy emlék,
halálomat adnám mást nem tehetnék.

Még nélküled telik az éj, s jő a reggel,
rohannék hozzád követlek szememmel,
bőrödet simítanám szerelmes kezemmel,
eggyé válsz velem s boldog életemmel

Már gyerekkorban nekem adtad fényedet,
azóta vagyok erős nem látok rémeket,
nem veszek el a gazdaság útvesztőjén,
mindent adsz múzsám, a költészet mezsgyéjén.

Bátor versem neked szól nincs múltam,
mint a könnyed én is öledbe hulltam,
megtartom a napnak minden emlékét,
mikor nekem adtad szíved édenkertjét.

ANYEGIN: 
- Szép, szép, az én verseim is hasonlóak voltak, bár nem ilyen terjedelmesek, tűzre is vetettem őket, mert én magam is unalmasnak találtam.

KÓRUS: (zene)
Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

LENSZKIJ: (zene)
Ím Larinné, a szerelmem édesanyja,
máris terítőt cselédekkel rakatja,
jó befőtt, édes bor, enélkül is boldog
beszélgető, tán kérőszámba vesz most.

LARINNÉ:

- Örvendünk magának, kedves Anyegin! Fogadja el csekély meghívásunk, telepedjen le itt, minálunk! Olyan kevés erre a magafajta, csinos úriember, a híre már korábban ideért, alig vártuk már, hogy személyesen is betér.

ANYEGIN:

- Köszönöm a szívélyes vendéglátást, örömmel elfogadom, véletlenül találkoztunk Lenszkijjel vadászat közben, majdnem zsákmányul ejtettem.

KÓRUS: (zene)
Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

Gazdag Anyegin intrikál nagy mellénnyel,
hol vagyonát ismerik, ott jól szerepel...

LENSZKIJ: (zene)
Ó házam, váram, szerelmi báj szülötte,
neked hoztam vendégem itt mögöttem,
fogadd szívvel barátomat Anyegint
szomszéd örökös, akár jó parti.

LARINNÉ:
- Érezze otthon magát közöttünk, régen vágyott már Lenszkij egy jó barátra. Ím, ő a lányom, Olga, Lenszkij menyasszonya, s ő Tánya, ki talán felvidul Önt látva, hiszen mindig csak a regényeket bújja, olvas éjjel-nappal, nem is jut másra ideje, talán egy kis életet lehel bele.

KÓRUS: (zene)
Lenszkij vigyázz, ilyen barát nem kell neked,
élettel fizetsz, hogy vidékre érkezett,
nem jó gazda, nem jó pára
lesz lelkednek bosszúsága...
nem jó gazda, nem jó pára
lesz lelkednek bosszúsága...(halkulón)

TATJANA: (zene)
Testem remeg, hát lásson ő is engem,
mozdulatlanul állok, csak szívem repdes,
mi szemek, mi csodás ifjú, mesék párja,
olvastam ilyen csodát, hát eljött mára.

Nem hiába várt szívem lelkem csókra áll,
vajon tetszem-e néki, mutassam magam hát,
de lábam márvány, nem mozdul, nem is reped,
szívem zúg, szemem csodálja e szép kezet.

KÓRUS: (zene)
Tatjana, hol az esze, megbánhatja még
e szerelmet, de vak az istenadta rég,
mióta meglátta Anyegint, szerelmét,
hályog szemén, nem esze nyomja mérlegét.

TATJANA:(zene)
Ó, mily édes, ó milyen szép szemek, remek
alkat, homlok, fehér kezek, szívem édeleg
karcsú, mint a nyír, mi hűs ablakomban int,
Mozdulatra, hangjára, szív dobban megint

vele tánccal belezúgni a terembe,
álmom ez. Sóhajomtól vérzik a szívem,
dobbanása engem ijeszt, testem, vérem,
zubog lélek, arcom pirul, mégis nézem.

ANYEGIN:
- Üdvözlöm.

KÓRUS: (zene)
Nem, Tatjana, ne nézd ez, mit nem szabad,
ifjú nem neked akadt, csalódás lesz az,

meglásd, hamar, szerelmet nem, könnyeket
kavar, nincs, ki zabolázná, nincs, ki hosszan
megragadná, szerelemtolvaj ő, nem hű.
Nem lovagod, még nézni is átok és bűn.

meglásd, hamar, szerelmet nem, könnyeket
kavar, nincs, ki zabolázná, nincs, ki hosszan
megragadná, szerelemtolvaj ő, nem hű.
Nem lovagod, még nézni is átok és bűn.

ANYEGIN: (Lenszkijhez fordul, hangja kissé szemtelen.)

(zene)

Mások által választott a párod Lenszkij,
látszik, az arca üres és szenvtelen is,
ha költő lennék nem választanám Olgát,
inkább válaszd, álmodozó csendes Tányát.

Inkább ő való neked, talán megfogadsz
egy tanácsot, nekem ellent nem is mondhatsz,
Tánya jóravaló költőkkel álmodó,
múzsának és társnak csakis ő való.

Amíg Olga megfontolt és jól számító,
úgy illetnétek, mint pálinkához borsó,
nem való pártolónak, bár jó anya lesz
nem kell egy év, megkeseredik minden vers.

...én költő lennék nem választanám Olgát,
válaszd Tányát, álmodozó csendes lánykát.

KÓRUS: (zene)
Anyegin csak most érte el a vidéket
tud számos világi törvényt, kérvényet
kever a tudós, vajon neki mi számít,
nem kell neki Olga, vagy ez nem látszik.

LENSZKIJ: (zene)
Hogy mersz te barátom, szerelmet osztani,
ha barátom vagy, nem állom kimondani,
enyém Olga rég már, te jobb, ha szemedet
sem veted rá, ha titokban kiszemelted.

Ha így áll, nem barátkozom többé veled,
Olgával már régen biztos a frigy keret,
vésd bele költő úr önkényes fejedbe,
Nem tűröm, inkább hívlak fegyverbe.

(Lenszkij távozik, Anyegin is mögötte el.)

LARINNÉ:
- Lám két ifú a házban, mindjárt pezsgőbb az élet, mint a szarvasbikák a nőstényért, úgy bőgnek.

LARINNÉ: (zene)
Elbúcsúztak, az ifjúk, milyen legények
vidám mily szerények, pedig fessek, szépek
és gazdagok, párjuk nincs, maradhatna mind
mily üres ez a szalon, ha férfi szív nincs

ott ült pamlagon, lányom, te is így látod?
Párja nincsen, azt látom. Ketten te meg ő
együtt gyönyörű pár lennétek, igéző,
én már hallom, látom, ki lesz nászi ágyon.

megvetve itt. Megvetve, biz! Nézz csak lányom
szemembe! Mondd csak, mi jutott az eszedbe?

KÓRUS: (zene)
megvetve itt. Megvetve, biz! Nézz csak lányom
szemembe! Mondd csak, mi jutott az eszedbe?

OLGA:
- Láttad, anyám, hogy megnézett e szép ifjú? Tányát észre sem vette. Ő is nekem udvarol majd? Vajon mi járhat a fejébe? Jól áll a ruhám, nem gyűrődött meg a keszkenőm, anyám?

LARINNÉ:
- Ejnye, lányom, mi jár a kis fejecskédben, nem neked kell párt találnunk, hanem Tányának. Nézd, most is csak ábrándozik szegény párája... Talán megtetszenek egymásnak. (mondja elmélázva)

LARINNÉ: (zene)
Hanem, Lányok, hamar, hamar, írjuk össze,
kit várunk majd Tánya névnapi estjére,
bál lesz itt is nemsokára, nemcsak, mint fent
Pétervárott, házunkat élet zengi be.

KÓRUS: (zene)
Hosszan ültünk éjfélre jár már az óra, 
dalra volt kedvünk, jó cselédek, víg-szóra,
fussatok csak, nyugovóra térünk mi is,
lesz holnap dolog, kakas szól és pitymallik.

Jöjj hát, lányom, s te is, Olga, embered
már messze jár, holnap is lesz időd, kedved
szívrepesve, lelkendezve verset kérni,
merengeni, szerelemről énekelni.

Addig húzódjunk az ágyba, tiszta, édes
nyoszolyánkba, Tatjana, könyvedet tedd el,
mert az álom itt lebeg bent. Holnap meglásd,
vendégünk újra előkerül vacsorán.

DAJKA: (Filipjovna)(idézet)
Nem is hallgatsz rám, kedvesem... -

TANJA:(idézet)
"Nyanyám, a bú... minden hiába,
Elepedek, émelyedem:
Csak sírni és zokogni vágyom!"

DAJKA:
- Kórságos baj lehet, leányom;
Az Úr őrizze életed!
Bármit kérsz, megteszem neked.
Milyen forró vagy!

TATJANA:(idézet)
 "Nem betegség."
- Szentelt víz meggyógyítana... -
"Én... szerelmes... vagyok... nyanya..."

DAJKA:
- Ó, könyörülő égi szentség! -

(a dajka imát mormol, reszket, és keresztet vet a lányra.)

(Mindenki elhagyja a színt, csak Tatjana marad, aki írja a levelét, amiből itt csak egy részt énekel el, majd a következő rész végén hangzik el az egész dal.)

TATJANA LEVELE:
Én írok levelet Magának. Meglehet,
nem szokás manapság ily mély üzenet,
de szívemen új érzést oly gyorsan ejtett
mély sebet, leírni talán nem is lehet.

Megláttam Önt, s két nagy, sötét szeme
oly tüzes vágyat gerjesztett lelkemben,
mit folyó, tenger, sem áradat el nem olt,
Megvet tán, szeret érzem, ahogy hozzám szólt.

elkerül. Szép hangja ércként bennem,
itt hevül, belül csak zubogva szánt könnyem,
maszat papír, mert félénk szavam alig van,
mit érzek én. Nincs éjjelben, se nappalban.

Nem vallanám meg sosem, ha nem gyötörne,
egyre, növekvő sebet szívemre törve,
perc, amint megláttam. Ne fordítson hátat,
kérem, írjon, remegve várom a választ.

Gyöngy gyászként ne gördüljön több ilyen hajnal,
Ön nélkül, s míg nem látom újra nappal,
karcsú alakját, bús orcáját. Megláttam
Önt egy végzet-órán, azóta nincs pihenőm,

szívem hangosan ver, nem elszálló szerelem,
mi Önért eped, gyönyörű álom, véget
nem érő szenvedély, mi megsebez,
megsebez engemet, ha nézem szép szemét.

Arca oly kemény, nem érti égő lángom
miért lobban, én sem értem még, de
egyszerű szóval hívom, várom válaszát,
minden, mi szól, azt suttogja, szeretem.      (eddig hangozna el itt a levél)

TATJANA:
- Nyanya, tedd meg, drága lélek..."

DAJKA:
- No mit? Parancsolj, gyermekem.

TATJANA:
Kérlek, ne hidd rólam, tedd meg ezt nekem! Ó, istenem, te szívembe látsz! Filipjovna! Elküldenéd unokádat a szomszédhoz? Itt ez a levél, de kérlek, ne árulja el senkinek, hogy én küldtem!

DAJKA:
Drága gyermekem, kihez menjen, kihez? Itt annyi szomszéd van.  Mostanában meghülyültem? Talán nem figyeltem? Valami titkot sejtek.  Jól hallom, Tatjánám levelet ír Lenszkijnek? Azt nem szabad!

TATJANA:
"Milyen értetlen vagy ma, néne!"

DAJKA:
Ej, megvénültem, tudod, drágám, a kor, pedig de jól vágott valamikor az elmém, de megtompult az éle, mint ennek az ollónak, itt, ni! Meg kellene éleztetni.
(Kiveszi a vázából a virágcsokrot, levágja az alját, és visszateszi, nézegeti, majd újra kiveszi.)
Ej, lányom, elszáradt már ez a virág, újat kellene hozatnunk a kertből.

TATJANA:
Elég ebből, Nyanyácska, a tompult elméd nem érdekel, csak ez a levél, itt. Ezt küldjük el, Anyeginhoz. Érted már?

DAJKA:
Hallom beszéded, de nem értem, ne haragudj rám, csillagom, de nagyon butuska vagyok én már. Ó, hol elsápad, hol pirul az arcod!

TATJANA:
Nyanyám, ugyan, hagyd, semmiség ez, nem is ez a fontos most. Nem mehetne még a levéllel az unokád?

DAJKA:
Jól van, na megyek hát, szaladok!

(A dajka eldöcög, Tatjana egyedül marad, a kórus énekli halkulón.)

Kórus (zene)

Nem vallanám meg sosem, ha nem gyötörne,
egyre, növekvő sebet szívemre törve,
perc, amint megláttam. Ne fordítson hátat,
kérem, írjon, remegve várom a választ.

(A levél végig csak a végén hangzik el)

magát, ha vallomásom szívében egy
húrt is megpenget, adjon választ, várom,
s én hosszú hűségben esküszöm magának
édes életet, mit csak az adhat, ki így szeret.

S ha sors széttépi minden álmom, akkor is,
lelkemben csakis Ön lakik. Mint dús folyó,
úgy csap a végtelenbe, okos, fényes szeme
könnyet csal szemembe, ahányszor csak látom.

Nem érthet meg soha az, ki nem érezte még,
éjszakából felcsap egy tétova remény, nincs
pillanatnyi nesz, mely nem Önről susog,
szerelmes arcomon csak a könny csorog.

Nem vallanám meg sosem, ha nem gyötörne,
egyre, növekvő sebet szívemre törve,
perc, amint megláttam. Ne fordítson hátat,
kérem, írjon, remegve várom a választ.

Félénk szavam csak ideírhatom, érzéseim
sem mutathatom, s mint gyöngy, úgy pörög
vérem, hiába int szemérem, levelem felbontja,
remélem, hinni nem merem, mégis várom válaszát.

Szegény, egyszerű, lelkére csendülő dallam, mi kér,
szemem mást mondani nem mer, hangom némán remeg
bennem sok szelíd, szomorkás szó lobog, ha lelkem
dallamát Ön is hallja, szóljon hát szavamra.

(Reflén... Kórus)
Nem vallanám meg sosem, ha nem gyötörne,
egyre, növekvő sebet szívemre törve,
perc, amint megláttam. Ne fordítson hátat,
kérem, írjon, remegve várom a választ.

PUSKIN:

- Mi történt, most nem mondom el, aludj kis ház, aludj te is olvasó, a levél odaér-e, szíven talál-e egy kemény vadászt, ki tudja meg? Ha itt maradtok, elmondom majd azt is, csak figyeljetek!

"Kacér nők hűvösen figyelnek,
Tatjana úgy szeret s hevül
S úgy adja szívét, mint a gyermek,
Egészen és feltétlenül.
Nem mondja: lassan, csak beosztva,
Szerelmünk árát ez fokozza,
S hálónk könnyebben fogja meg:
Előbb remény, mely hízeleg
Önérzetének is titokban;
Majd kétséggel gyötörjük el
S féltéssel szítjuk újra fel,
Másként gyönyörtől jóllakottan,
Ravasz rabunk, könnyen lehet,
Széttörné a bilincseket."


2. rész

Helyszín: A Larin ház. Bál. Tatjana névnapja. Középen táncos hely, szélen Olga, Tánya, Anyegin és Lenszkij. Larinné a másik oldalon fogadja, tessékeli a vendégeket.

ANYEGIN:
- Ó, milyen sokan eljöttek Tánya névnapjára, igaz, Lenszkij?
LENSZKIJ: (kicsit morcosan)
- Igaz, igaz, végre egy kis élet ebben a házban itt. Írtam is egy verset erre az alkalomra az én Olgámnak, mindjárt el is szavalom neki.
ANYEGIN:
- Nem Tányának, ő az ünnepelt! ?
LENSZKIJ:
- Valóban ő, de én az én drága Olgámnak minden alkalomra írok egy verset, ahányszor csak újralátom a kedvest!
Olga irul-pirul, de boldogan válaszol.
OLGA:
- Ó, kedves Anyegin, ha tudná, hány gyönyörű verset írt már nekem! 
ANYEGIN:
- Valóban? Egyet meghallgathatunk? ...had elemezzem!
LENSZKIJ:
- Vers Olgához... (felolvassa)
Tatjana kimegy a kertbe, Anyegin utána, A lány leül egy padra, Anyegin áll a pad mellett.
ANYEGIN:
- Megkaptam levelét, beszélhetünk most?
TATJANA:
Ó, igen, senki sem állja körül a padot. (szégyenlősen lesüti a szemét)
ANYEGIN: (zene)

Az őszinte hang, mit írt megvallom bár,
jobb sincs, mint kedves vallomása, szíven talált
szebb ez ezer városi szerelmes dalnál,
bár remegek most is mégsem írtam választ,

kétkedés nincs bennem, hogy ön szeret,
de bocsásson meg, ha ebben kicsit hiszek,
sorait megőrzöm lelkem fészerében,
apaságra, csendes családi estékre,

testem, lelkem hitetlen még nem áll készen,
ön bájos szép lány, mit festeni sem lehet,
bocsásson meg, ha ezért nem tudok, s merek
bátor lenni, mint a francia levele.

Ne búsuljon, kérem bocsássa meg nekem,
nem vagyok méltó, hogy most engem szeressen,
s nem vagyok kész erre a szép szerepre sem.

mint kútba ejtett vödör, oly nehéz a szívem.

TATJANA: (zene)


Kábán didereg bennem kusza félelem,
nem láthatja más ezt, remélem senki sem,
arc-pír tölti arcomat megint, reményem,
nem talált célba vallomásom vesztemre
még kering a vágy, mit vissza nem vonhatok

Nem én, nem én. Bár hallottam, hallgatok már,
de érteni nem tudom hogyan-ját s okát,
hogy beszél, mikor úgy fáj, mit sugall felém
nem szeret, azt is tudom, ha megérteném,
de mégsem találom magam, saját mesém.

A fénybe néztem, s nem adott reményt,
pedig csak kértem, szívemet tártam felé
mégis szívem eped, mint száradó kút,
szomjasan szeretni, ez nem járható út. 

Égek, szenvedek,  ne lásson így senki meg
hát eljött az óra, a félelem sebez,
jött hívószóra keser, oly keserű ez
Szívembe a bánat önt mélységes heget.

Minden veszett, mi szép volt, az lett sanyarú,
csupán a búbánat maradt. Csupán a bú.
Értem már miért, lassan jő éj és marad
a magány, szabad madár, szabad, a szabad.

A fénybe néztem, s nem adott reményt,
pedig csak kértem, szívemet tártam felé
mégis szívem eped, mint száradó kút,
szomjasan szeretni, ez sem járható út. 

Anyegin visszamegy a terembe, és hirtelen táncra kéri Olgát.

ANYEGIN:
-Szabad, hölgyem?
Olga kicsit zavarban van, de azért elmegy táncolni.

(zene)
Olga és Anyegin szenvedélyesen táncol, miközben Lenszkij oldalt majd megőrül a féltékenységtől, Tánya pedig majdnem sírdogál.

Lenszkij elrohan, de még odaveti Anyeginnek:
- hajnalban párbajra várom! Ne késsen!

Hajnal. Egy fánál állnak. Lenszkij és Zareckij (Lenszkij segédje) már ott van, Anyegin késik.Végre megérkezik ő is, de egyedül.

ZARECKIJ:
És hol a segéd?

ANYEGIN:(idézet)
"Segéd? Barátom lesz segédem,
Monsieur Puskin, őt hoztam el.
Kifogásuk nem lesz, remélem,
ő megfelel. Bár rangja nincs és ismeretlen,
Igen jó fickó s feddhetetlen." (Puskin az asztaltól feláll)
(Zareckij ajkát rágva néz.)

ANYEGIN:
Kész? Kezdhetjük?" 

LENSZKIJ:
- Kezdjük el, ha tetszik.-

ZARECKIJ:
- A malmon túl lesz jó helyük.

(A jó fickó és mesterük a szakkérdést tárgyalni kezdik. Áll s földre néz, egymásra nem, a két ellenség mereven. Elindulnak egymás felé 4 lépés, Anyegin lő, Lenszkij összeesik.)

ZARECKIJ:
No, vége van."


Függöny


tartalom marketing felhívása