Narancslapuvári Ingatlan Albérlet iroda 5. rész

Narancslapuvári Ingatlan Albérlet iroda 5. rész


 Teltek a dolgos hétköznapok a narancslapuvári ingatlanirodában. Egyre több olyan ingatlan került be a választékba, amelyeket már nem használtak, vagy amiből fiatalok költöztek a messzi városokba. Így alakult, hogy megjelentek az első külföldi érdeklődők. Nem is tetszett ez a Narancslapuvárért Egyesület tagjainak, annál jobban a polgármesternek, hiszen szaporodott a falu.

 Az egyesület árgus szemekkel figyelte az ingatlaniroda előtt megálló külföldi rendszámú autókat és tiltakozásra készültek. Az egyesületi gyűlésen egy alkalommal még az a csoda is megesett, hogy a tagok mind egy szálig befizették a tag-díj hátralékukat, hogy a pénzből tiltakozó táblák készüljenek.

 Hiába is figyeltek, az első külföldi szinte pillanatok alatt vett meg egy főutcai nagy házat és beköltözés után még egy holland nemzeti zászlót is kitett a kapura. A helyi mesteremberek jól kezdtek élni a betelepülők igényei és vaskos pénztárcájuk miatt. Ide egy kis márvány, oda egy nagy medence, sőt még az első dzsakuzi telepítést is megérték a bámészkodó helyiek ámulatára, ahogy mesterek telepítették az utcáról is jól látható nagy fedett teraszra.

 Elterjedt a híre a hollandoknak hamar. Akkora üveg-portálra cserélték le az utca fronti ablakokat, hogy azt még egy ruhabolt kirakata is megirigyelhette volna.

 El is nevezték a helyiek a házat “Holland Mozi” néven, mert a hollandok úgy élték napjaikat a földig érő ablakok mögött, mintha nem is üvegből lenne. A széles utcában az árok partján meg sötétedés után egész tömeg gyűlt össze, ha jegyet szedett volna valaki, akkor bizonyosan hamar meggazdagodott volna.

 Érett a botrány  is, mert az egyesület táblái elkészültek és várták a következő vevőt, aki  külföldi rendszámú autóval jön. Ha megjelenik azonnal riadót fújnak a tagok és az iroda elé vonulva tiltakoznak a magyar ingatlan külföldi kézre jutása ellen.

Az irodával szemközti házban a Boris nén’nye lakott, aki régen a faluban bábáskodott és sok helyi lakost segített erre a világra, ameddig nem lett kötelező a kórházban szülés, bizony az idősek nagy része még helyben született az anyakönyve szerint is, ma már ilyen nem fordul elő, csak egy ilyen alkalom volt, amikor a mentőben szült egy szomszéd falubeli asszony és éppen itt pottyantotta ki a babát a falu közepén.

 Ezen aztán hónapokig tartó vita kerekedett, hogy melyik falu legyen a szülő helye az ártatlan csecsemőnek. Azóta is fújnak egymásra a két falu lakói, még jegyesség is fel lett bontva emiatt. Szóval a Boris volt, aki leste az irodát és a nagy kéményén kellett jeleznie, ha eljön a pillanat. Mindenféle olajjal átitatott rongyokat készítettek be a kályhájába az eredményes füstjelhez, de ettől a bűztől nem lehetett megmaradni bent házban. Boris ugyan be nem ment volna, komolyan vette a feladatot és ennyi kicsi áldozat belefért ebbe a felelős beosztásba.

 Eljött a nap. Megállt az iroda előtt egy olyan limuzin, aminél a falu összes háza sem ért többet.

 Arany színű volt a kereke és hosszúkás legalább 24 karátosnak látszott a kilincse.

 Aztán ennek híre gyorsabban terjedt, mint a bárányhimlő! Boris nén’nye befűtött a kályhába és a kéménye is füstölni kezdett. Addigra a fél falu az irodánál kíváncsiskodott.

 Mikor az egyesületi tagok megérkeztek, mind a hatan, kezükben mindenféle feliratú táblákkal, már közel negyven fős bámészkodó sereg gyűlt össze és őket észre sem lehetett venni.

Kiszaladt az egész iroda a bejárat elé a frissen fektetett narancs-színű mű- fűre, ami impozánsan tükrözte a falu nevét is. A polgármester olyan büszkén húzta ki magát, hogy egy kosaras is elbújhatott volna.

 A sofőr, mintha csak egyedül lenne egy fehér ronggyal kezdte polírozni az auto üvegablakait, amire rászállt a narancslapuvári por.

 A vendéget bekísérte az irodába a polgármester az irodavezető, a titkárnő. Utolsóként Báró, aki nem hagyta szó nélkül a tömeget és még hátra kiabált mielőtt belépett az irodába.

- Nincsis’… nincsitt’ semmi, semmi látnivaló! - amit maga sem gondolt olyan komolyan, dehát  mikor kellene ezt mondani, ha nem akkor, amikor van valami érdekes.

Ezután gyorsan távozott is mindenki, csak az egyesületi tagok maradtak.

A gyors feloszlást az is okozta, hogy a Boris kéménye egyre jobban kezdte ontani a fekete füstöt, ami mind az utcára gyűlt, ahogy a szélcsendben leszállt.

Amíg az irodában a vendéget tájékoztatták a szóba jöhető ingatlanokról, addig az utcán csak az egyesületi tagok felváltva hol kántáltak, hol köhécseltek az átható olajszagú füstben és hadonásztak a táblákkal, hogy még többnek látszanak.

 

kivele nem kell ide idegen,

se a német, se ferdeszem…

...kivele, nem kell ide idegen,

se a német, se ferdeszem…

...kivele, nem kell ide idegen,

se a német, se ferdeszem…

 

Köztük állt Kovács K. Kázmér, a helyi irodalmi páholy elnöke, kétszeres koszorús költő, minden második kántálás között hozzátette:

- Ezt én írtam ‘kovácskákázmér!…. - és a mutatóujjával az ég felé mutatott, amivel jelképesen az isteni adottságra mutatott, mintha azt mondaná: Bizonyám!

Az a hír járt, hogy gyógyító erejű versei már bejárták az országot és sok beteg ember gyógyult meg tőle.

 Közben az irodában ebből semmit nem láttak és nem hallottak, mert a tárgyaló az iroda mögött volt és zárt ajtónál folytak az egyeztetések.

 Amikor végeztek a Bárót is behívták a tárgyalóba és akkor a Jenő fülébe súgta, hogy milyen vircsaft van odakint. Erre a polgármester sétára invitálta a vendéget, nézzenek körül kicsit a faluban és így a hátsó ajtón távoztak.

 Az egyesület tagjai még órák múlva sem tudták, hogy az irodában senki nincsen, erre csak akkor döbbentek rá, amikor üresen elhajtott a limuzin. Ők pedig olaj és füst-szaggal erősen átitatva bandukoltak hazafelé.

- Elnök úr, este jön moziba? - kérdezte Kálmán a mellette bandukoló koszorús költőt.

- Milyen moziba? - kérdezte a helyi irodalmi páholy elnöke.

- Hát a Holland moziba!

 

Folytatása következik…

 

tartalom marketing felhívása