Zakopane

Falakban nyöszörögnek a fák,
tetők súlyát a havazás adja,
téglák helyén is gólem gerendák,
mi a kacagást melegen tartja.

Kacskás köveken visz a gondolat,
mindez a kilátóból néz semmit,
didergő utas érméjét forró sörért adja,
nyelvén alkudni sem tud itt.

Felhő felett csúcsok a magasba
törtettek egykor régen,
már jó-ideje egyik sem folytatja,
megalkudott ott az égen.

Hotelben egyszerű minden,
igaz más a csap, más az ágy,
az otthon van itt velem,
és semmit sem változó vágy.