B. Mester Éva – Magamból a csendet c. kötet előszava

Vajon hány évszak van egy ember életében? Mintha Éva mindenre emlékezne percnyi pontossággal. Mennyi kérdés és mennyi kaland, hiba, jó, vagy rossz döntés! Utazás és sport, persze a szerelem is és még sorolhatnánk. A verseiben nemcsak a fájdalom a gyász, hanem az életöröm is jelen van.
Annyi bizonyos, hogy Éva jól döntött, hogy verseket ír. Nemcsak azért, mert neki örömet szerez és maximalizmus sem teher a számára, hanem adni akar és tud. A versei összessége a szivárványhoz hasonlít, amely sokszínű és mégis egységes. Elvarázsol soraival minket a kavicsoktól a sziklákig és a könnycseppektől a tengerekig. De nem veti meg a csillagok imádata mellett az utazást és a sportot sem.
Annyi színt láthatunk ebben a kötetében, hogy szinte kirajzolódik a személye, a lelke, az arca, de a hazafisága is. Bár későn kezdett el írni, nagy kincs az a sokévi tapasztalat és tudás, amit át tud nekünk adni soraiban.

„Diófa csúcsán ébred az élet…”

– írja egyik versében és ennek megfelelően is éli meg a mindennapokat, amelyet nem rejt el, és nemcsak kimondja, le is írja nekünk.
Semmi sem jellemzőbb rá jobban mint ahogy másik versében írja:

„nagy ívű dallam él a szívemben
felemel repít simogat
emlékek vággyal kergetőzve
fülembe súgják csókjukat”   (ahol élek c. vers)

A költőnő saját gondolatánál szebben nem tudom ajánlani ezt a verses kötetet:

„Akartam adni magamból lángot,
világom csúcsán kis mennyországot,
megnyugvás félét, valami szépet,
érezzen végre bársonyt a lépted!”  (Magamból csendet c. vers)

   Mert a kötet címével ellentétben, nemcsak csendet tud adni nekünk, hanem lángot és ezzel reményt az életünkhöz.

Valóban adni akaró és adni tudó versei nélkül az univerzum sokkal üresebb lenne. Nem utolsó sorban, Fridél Lajos grafikáival válik valóságos kincses dobozzá a kötet.

Radnó György