Vers

Kóbor Virág verse… Cuppanós márványhátsóval csellengő bárgyú-rémek takargatják hullámzó hájaikat az öntudatos szattyán szagú dicső-múltba domborodott viharvert diplomákba közben szúnyog

Bánat az eső, magam eldugult eresz vagyok, térítésre váró gyalult gyarló kereszt tagok, illesztésre váró keserves kövér kondor’latok. Zsibong a

Még világosabb a békés boldogság, a minden illatba mártó léleknél, Amíg pöttöm pillanatoknak sorsát tükrözi pupillád földi fényeknél. Magadban morogsz,

  Testek száradó szagától izzó morcos világ dolgos kezektől gyászol sírhelyen a virág. Mázas ős-felhők feletted repedések habja eső szagra

A száz éves embert az ekevas mellől sorozták, marhavagonban sodort dohányt, zubbonyában szíve felett, hordozta szerelmét, Ilonkát. Harcba hideg széllel ment,

Magadnak egy hátizsákot vegyél, amin a zippzár szőke-fehér német zsebében fekete-afrika is elférhet, anyaga indiai selyem és arab szél. Magadnak

  Ropog a hó a talpam alatt fehér, feketék a szavak, vörös, vagy zöld a kereszt, Trianon akkor sem ereszt.