Mit mondhatunk

Hé, a falak között ülünk, nézzük a némát
Ki fejét bólogatja, a kérdésre néma a séma
A szavak súlya, a légkör feszül, a tüske szúr
Mikor folyóért kér imát, ki forrásnál áll, hátrafordul
Áramszünet valóság, a sötétség feketén ül
Mit mondasz annak, kit sosem érint és süket a fül?
Tudásról papol, de a hideg utca szele tanít
Kit a beton koptat, és a tankönyv nem segít Csak elvakít

Mit mondhatunk otthonülőként, Néma nemet bólintóknak?
Imádkozzunk forráshoz duzzadásra
Vagy adjunk annak, ki semmit sem kap?

Megmondjuk: szóból értenek! Otthon van a súly
Szó, amiért érdemes élni, az életünk majdnem új
Szeretet szó, a görnyedt anyákért, az erejükért
Kit szültek, az mindig hős, nem kell érte érem
Hogyan tanuljunk tőlük? A beton meleg fényt sugároz
Gyűrött Hold lehet szív, a lélek csak sószóró
Miért lát napfényt, szatyorban teli fényes képet?
Kérdezzük, de a válasz messze, a jövő nagyot téved

Magyaráznánk, de nincs akadémia, ilyen egyetem szakja
Csak egy elhagyott duál-képzés, ez a sorsuk sarka
AI-professzor jön, értékeli a leletünk
Emberi kín a szív ritmusa, ez a mi néma feleletünk

Mit mondhatunk otthonülőként, Néma nemet bólintóknak?
Imádkozzunk forráshoz duzzadásra
Vagy adjunk annak, ki semmit sem kap?

Mit mondhatunk otthonélőként, Néma nemet bólintóknak?
Imádkozzunk forráshoz duzzadásra
Vagy adjunk annak, ki semmit sem kap?