A háború arca

Bánat az eső, magam eldugult eresz vagyok,
térítésre váró gyalult gyarló kereszt tagok,
illesztésre váró keserves kövér kondor’latok.
Zsibong a századelő, éh-halnak a fondorlatok,
térkép vérem, csak eltévedt mértékemtől tartok.

Fagyra hevült üllő-vasak porrá zúznak álmot,
az idő kéjjel feszít szét két pucér combot,
rajta a kéj-évei tesznek sorban erőszakot,
kényére vajúdik véresen vacak háborút,
végtagokból vert új útja lesz zarándokút.

A közömbös kedvesség keres kiutat, álnokul’
szenvedést mutat, harácsol, szív elhomályosul,
bénán bólogat belé ál-tudort, hitet zálogul’,
testvérekkel szemben, mint véres pecsét átokul,
éhedett’ szerető szenved, hetes dögre nyomul.

2011. Január 12.