Én voltam az

Én voltam az, aki látta
a folyóparton alvó csónakokat,
amint ráncaik kiáltássá nyíltak,
és megteltek vidám vízzel.

Én voltam az, aki kibírta
a Maros hullámsírba rántó
fagyosan kacagó örvényeit,
úgy mint másokat, kiket eltemettek.

Én voltam az, aki szellemekről
mesélt a sikkantó ifjaknak,
mikor még életre vágytak,
majd elfüstöltek tűz nélkül játszva.

Én voltam az, akinek anyja
az urnából kiáltott bánatra,
ahogyan elnyelte a föld
a ragyogó barna dobozban.

Én voltam az, aki kőből akart
hűsítő édesvizet facsarni,
hogy sáros lábbal
jutalmazza az agyagot.

Én voltam az, aki mindennek
és mégis együgyűen senkinek
és semminek legyen szeretve,
csendes vágyba ragadtan.

Én voltam az, aki kérdezett
a válaszra váróra fagyva,
hogy a tétlen tagadásom
marjon mások szúrós szívébe.

Én voltam az, aki bizakodó
türelmes segédként álltam,
hogy a csalódás szegje kedvem
az álmokban álló ágyban.

Én voltam az.




2024.