Kezed felé

Kezem, kezed felé közeleg,

mágnesnek érzem testedet,

mielőtt ujjaink összeérnek,

csikkanó kisülés a szerelem,

szisszenésünk csókká forr,

szótlan szomjazó ajkakon.

Lelket tartó kosárrá

fonódnak kisült ujj-perceink,

s csak törtetünk tovább

lelkünk ismeretlen szegletein.

Auránk izzik tetőtől talpig,

mint fegyvert fedező álca,

melyet elsütve életté formál

a gyilkos gyanús forró tűz.

Így dúl a mi háborúnk, s űz

el frontokon szökellő szerelem,

a csontig érő, égő hős-gerjedelem.

– most-már együtt ver,

vagy áll meg szívem és szíved.