Bűneink vére

Lángokban álló parton élünk,
szigethatású félelem folyhat
megható erők ős-szorításában,
s kihűlt számlák színe fojtogat.

Minden édes segít viselni a napot
csalfának látszik fényes széle,
komor koros tort ül a remény,
s már sötétnek sincs igazi fénye.

Fűszeres, savanyú cucc cirógat,
íze feledtet fonnyadt dögszagot,
ős-huzatot dorombol a turbina,
világ végső leheletét nem láthatod.

Vidám házigazdák emléke sem segít,
ökölbe szorulnak a faggyú fények
igazunkat vesszük végső leltárba
és nyomort vérez a borotva éle.

Kicsiny melegségre vágyó szívvel
dögönyözzük buta, hű állatunkat
szőrszálakba burkolódzó léttel,
túlvédett testeken, élet megroppanhat.

Csak figyelemre vágyó bűneinket
szedegetjük mosott ál-tisztaságba,
míg az erkölcs gyilkosa nem lesz
a vérrel kent, beárazott becsvágya.