Évgyűrűk

A sajnálat hangján zörögnek
a szél szedte őszi falevelek,
az utca elmegy mellette
színes szobor a parkoló autó
öreg kutya is vakon dühös
a zárt kapu mögött ugató,
a dolgos napnyugtát takarja
egy trottyos hegyszerű felhő,
szem próbája ez a szürkület
estéket mutat, és álmos jövőt,
leírhatatlan sebességgel
növekedik a fák évgyűrűje,
mint a természet írógépe
rögzíti a fényt, esőt, tettet,
majd lapozza szeletre szét,
halottainkat boncolva, elérve
egy szabványra készült fűrész,
ami remény azt távol tartja
esővel is szerelembe esve,
készen áll rá, mi lehetetlen:
mutat másodrendű isteneket
a felsőszintű rugalmassága,
és grimaszokat gyilkoló égre
néz a büszke, kemény halála.
Néha nehéz egy év
néha nagyon egyszerű,
de nem felejt, beleépül,
kemény, körkörösen legbelül.

2024.