Hegy vagyok

Csak egy nagy hegy vagyok, kit emelt a sors,
alakom a parancs, néha hűvös s néha csillogok,
dicső fent lenni csúcsomon, a lélek dicsősége,
s amíg körbeér a szemed, tágulnak a repedések.
Szellemek koptatják útjaimat, öltöztetnek növények,
a tél fehér palástot ad, s kigombolom, ha jön a tavasz.
bensőmben a kövek, mind fényt követelve reped,
helyezkedik, s ha mégis kifordul, völgybe veszik.
Fürge forrásnak adok helyet, fiatal még és szemtelen,
nagyra törő, álmában hódít folyót, tavat, tengert.
Délről a nap támad, északról a fagy repeszt,
talál rajtam minden mag helyet, bokrok és fák
hajat, szakállat festenek rám, csak fejem kopasz,
hol fennsíkomon boldogan báránykáimat oktatom.

2012.