Újonnan
Ez a ház épp megfelelő önnek
Dana, úgy gondolta körülbelül két „NAPOT” töltött eszméletlenül. Ez nem biztos, csak az, hogy Nyolcat biztosan ébren volt. A kút, amelynek mélyén Dana csak abból bírta megsaccolni az eltelt, időt,… hogy (Igazából a napok múlása, mintha új értelmet adott volna számára a szavaknak, mintha kiszaggatta volna belőle, a pelenkába szarós korától elkezdve az „Ez a lakás épp megfelelő önöknek” -kel bezárólag az addig igaznak vélt fogalmakról berögzült képet) bámult fölfelé, és körmeivel barázdákat karmolt a nyirkos falba. Nyolc véres csík a falon. Ez biztos. Legkevesebb nyolc napja tartja fogva a kút.
A kezére nézett. A körmei letöredeztek. A tenyere rozsdaszínű volt, s ha keze ökölbe szorult száraz kis sötét darabkák pattantak le tenyere ráncairól.
A szavak odalent a kútban más értelmet nyertek. Az eltelt idő mennyire különbözik az elmúlt időtől. Az eltelt idő végtelen, csak telik és telik. Feneketlen kút. Ó szegény Dana.
Joe nagybácsira gondolva biztosan kedvelné azt a poharat amely csak telik és telik. Az Elmúlt pedig egyszerűen már elmúlt. Halott. Megtelt. Nincs.
Mikor már nagyon ki kellett mennie, Joe bácsival törölte ki első alkalommal.
Nappal a kút pereme megtelt fénnyel. A fény, csak félig volt képes lekúszni a kút rücskös falán, úgyhogy a sötétség igazi és állandó volt. Aztán a Nap elment. Aztán meg megint visszajött, és Dana mindig várta, hogy jöjjön.
Amikor a csuklyás árnyék jött, mindig hozott a nőnek valami ajándékot. Utólag könnyen kitalálta. Egy újabb kép. A mai nap szintúgy mint az összes többi napon egy fénykép volt az ajándék. Körhinta. Vurstli. Napfény. A képet az apja csinálhatta. Már nem emlékezett.
Közben Dana már egész szép kis fénykép halommal ágyazott be maga alá. Rossz álmaiban azokon hánykolódott. Amikor már nem tudta elég távol kotorni a képeket, egyszerűen nem tehetett mást levizelte…. az életét, és amikor nem bírta tovább a képekkel törölte ki…
Aztán csak kijutott. Az teljesen mellékes hogyan. (Egyébként, három vagy négy életmentő műtétnek köszönhetően.) A baleset csak nagy ritkán jutott az eszébe. Amikor két hónap „intenzív” kóma után magához tért folyton arra gondolt, hogyan hugyozta le és törölte az ülepét az addigi életével, a pelenkába szaróstól kezdve, az „Ez a ház épp megfelelő önöknek”-kel bezárólag….
„Nem hiszek az átokban. Sem a szellemekben, sem egyéb természetfölötti dolgokban. Azt azonban vallom, hogy az érzelmeknek és az eseményeknek van egy bizonyos… eléggé hosszú életű… rezonanciájuk. Megtörténhet, hogy az érzelmek kommunikálnak egymással bizonyos körülmények között.”
