A líra harca

Az első szó születik várandóságból. A vers várja a költőt, ha még vajúdik, talán nem negyven hétig. Mikor megszületik, ezer költőt szaporít és olvasókból csinál izzadós várandós költőket, akik papírnehezék alatt, gyűjtik a sorokat. Ma még több szó születik és a gyom akaratával fertőzött dallamoknak se szeri se száma. Talán jobb sorsra érdemes a kor. A fájdalom és a halál tükrében az önérzet is csak vacak ámítás. A legjobbakat köpi magából a született szó, mely mindenkinél ugyanaz, mégis más. A költő mindig beteg, vagy lelke semmisült meg, vagy a fejében képzel ismerős félelmeket, amelyek másnál csak röpke pillanat és leküzdött akadály, nála a étek és a manna, amivel fukarul vagy gazdagon dobálózva érdemel figyelmet.

Egy év magány, tíz év bosszú, száz év betegség az ezredéves kimeríthetetlen mondatkódokba ágyazva. Nem több ez a líra harcánál, mely már emberemlékezet óta nem nyert csatát sem, hogy a háborúja elkezdődjön.