Hatvankettedik tavasz

Testemben a vér feltekeredik,
pólusaim páterek hithű hada,
holdszínű hajamat veri idő,
éget éjszaka minden mozdulata.

Bőröm tudatlanságra épül,
száraz kórók kemény csontjaim,
zsigerből most minden könnyebb,
tömör tarkák fedezetlen frontjaim.

Ujjamra égnek éles körmeim,
lassan lágyulnak vastagabbra,
foltjaim félszigetén csücsülve,
van ki vigyázzon már magamra.

Néha eső környékez könnyeket,
meghajlanak edzett erdők,
senki nem figyel már az avarra,
csak a sárba fűzött félcipők.

Hatvankettedik tavasz telik,
sűrített lejárt konzerv éveim,
évszakok, csak órák, percek,
tán magukra vállalnak véreim.

2024.