Az ártatlanság örökségeSzerző: William Blake Világot láthatjuk homokszemben,
És egy vadvirágban van jelen az ég
egy végtelenséget két tenyérben,
Az örökkévaló hamar véget ér. Vörösbegy egy piros ketrecben
Mint a harag ég minden percben. Galambok töltik meg a galambházat
Reszkető pokolban, túlfűtött üstházat.
Ahogy az éhes kutya gazdára támad
Jóslásra bomló a romlott állam. Egy hajszolt ló az útjára ered
Emberi vérre váltja a szennyet.
A kergetett nyúl minden sikítása
Az agyból hírek szakadó száma. A pacsirta szárnya megsebesült
Egy kerub elhagyott énekbe sült.
A kakas csíp és és harcra vágyott
A felkelő nap rendre vásott. Minden farkas és oroszlán üvöltés
A pokolból szakad az ember öltés. A vadon élő szarvas, szabad látványa
Az emberi szépség gondoskodása.
A bárány nyilvános vitát hordoz,
mégis megfárad hentes a korhoz. A denevér, amely estében repdes
Becsapva elmét, vigyázzba verdes.
A bagoly, aki nem éjszakát hívja
Huhogja ijesztő félelmét írva. Aki megsebesíti a kis lidércet
Soha sem szeret emberi véget.
Akit egy ökör haragra késztet,
Nő által szeretve nem a végzet. Az a fiú, aki elkapta a legyet
Érezni fogja a pók haragját.
Az, akit cserebogár megijeszt
Végtelen éjszakában lugast lát. A hernyó a levélben tesz kárt
Felidézi az anyád bánatát.
Ne öljétek meg a lepkét, a pillangót,
Végítélet közelít azt az utolsót. Akinek háborúra nevelt a lova
A sarki fényt, sem láthatja soha.
A koldus kutyája, az özvegy macskája,
Tápláld mind, hogy ne látsszon bordája. A szúnyog, aki zümmög nyár dalát
A beszédes bosszú tőle származó.
A gőte harapás, vagy kockás kígyó
Az irigység útban, na meg izzadság. A mézelő méhek áldozati csípése
A művész frontális féltékenysége. A herceg rongyai és koldus ruhája
A zsákból varázsolt varangy táska.
A rossz szándékkal közölt igazság
Mit legyőz a szótlan hazugság. Így kell ennek lennie, helyesen;
Az ember örömre, bánatra terem;
És mikor ezt tudjuk, s mindent,
Biztonságos lesz a világ idebent. Öröm és baj finom szövésű vászon,
A lélek ruhája lesz isteni áron.
Minden gyászol és a fenyő alatt
Neked jutó selyemzsinór marad. Szeretőnk több, mint gyógyító kötés;
Minden parasztnak egy agylövés .
Minden szem, minden könnye
Lesz kedves az örökkévaló helye; Minden menyasszony fényes,
És saját örömére visszatérve.
A kiáltás, sikoly, a fújtatás és a neszek
Csak a hullámok az ég partján vernek. A csaj, aki sír a gerenda alatt
Bosszút áll a halál birodalmán.
A koldus rongya, a levegőben lebeg
Rongyokkal együtt az ég is reped. A katona dolga, kard és fegyver,
Nyári napsütésben lázad, gyenge.
Szegény ember filléres, többet érne
Mint afrikai part aranya az összes. Egy esély, mi melós kezéből fordul ki
A fösvény földeket venni és eladni;
Vagy, ha a kapcsolat elég eszes
Adni, venni egy egész nemzetet . Aki a csecsszopó hitét megzavarja
Kell lennie csúfolt halálban, korban.
Aki megtanít gyermeket kétkedni
Az is korhadó sírba fog jutni. Aki csecsszopót érti, tudja, tiszteli
Diadalmaskodik pokol és halál felett.
Gyermek játéka és az öregember indoka
A két évszakon át gyümölcs zamata. A kérdező, aki ravasz annyira,
Senki nem tudja, hogyan válaszolna.
Aki kétséges szavakra válaszol
Kihoz tudást, bár fénye araszol. A legerősebb ismert méreg ezelőtt
Caesar babérkoszorújából jött.
Nem lehet deformálni az emberséget
Mint páncél vasalathoz kérget. Amikor arany és a drágakő díszíti ekét,
A békés művészben hajol meg irigység.
Egy rejtély, vagy csak tücsök sírása,
Kétsége van, ha alkalmas válaszra. A hangya lépte, a sas légi-mérföld
Sánta filozófiát mosolyra költ.
Aki kétkedő abban, amit lát
Nem fog hinni, se kérést, se biflát. Ha napban és a holdban kételkedne,
Rögtön hagyd magára vetve.
Jó szenvedélyben hagyd a dolgot,
Nem jó, ha szenvedélyesen adod. A szajha és szerencsejátékos, az állami
Licencben, épül nemzet sorsa ki.
A parázna kiáltás utcáról utcára
Szőni fogja régi Anglia oldalára. A győztes kiáltása, a vesztes átka,
Táncolj a halott menetben Angliában. Minden estit és minden reggelit
Néhány nyomor élve születik,
Minden reggel és minden este
Néha édes gyönyörben születnek. Vannak, akik édes örömre születnek,
Vannak, akik születnek szürke éjben. Hihetünk egy hazugságban még
Amikor nem látjuk egymás szemét,
Az éjjel született, hogy éjjel pusztuljon.
Hogy lelke a fénysugárban ússzon. Isten láthatatlan, és Isten a fény,
A szegény léleknek, aki éjszaka fél;
De megjelenik egyszer egy formában
Azoknak, kik hisznek nap birodalmában. | Auguries of InnocenceBy: William Blake To see a world in a grain of sand,
And a heaven in a wild flower,
Hold infinity in the palm of your hand,
And eternity in an hour. A robin redbreast in a cage
Puts all heaven in a rage. A dove-house fill’d with doves and pigeons
Shudders hell thro’ all its regions.
A dog starv’d at his master’s gate
Predicts the ruin of the state. A horse misused upon the road
Calls to heaven for human blood.
Each outcry of the hunted hare
A fibre from the brain does tear. A skylark wounded in the wing,
A cherubim does cease to sing.
The game-cock clipt and arm’d for fight
Does the rising sun affright. Every wolf’s and lion’s howl
Raises from hell a human soul. The wild deer, wand’ring here and there,
Keeps the human soul from care.
The lamb misus’d breeds public strife,
And yet forgives the butcher’s knife. The bat that flits at close of eve
Has left the brain that won’t believe.
The owl that calls upon the night
Speaks the unbeliever’s fright. He who shall hurt the little wren
Shall never be belov’d by men.
He who the ox to wrath has mov’d
Shall never be by woman lov’d. The wanton boy that kills the fly
Shall feel the spider’s enmity.
He who torments the chafer’s sprite
Weaves a bower in endless night. The caterpillar on the leaf
Repeats to thee thy mother’s grief.
Kill not the moth nor butterfly,
For the last judgement draweth nigh. He who shall train the horse to war
Shall never pass the polar bar.
The beggar’s dog and widow’s cat,
Feed them and thou wilt grow fat. The gnat that sings his summer’s song
Poison gets from slander’s tongue.
The poison of the snake and newt
Is the sweat of envy’s foot. The poison of the honey bee
Is the artist’s jealousy. The prince’s robes and beggar’s rags
Are toadstools on the miser’s bags.
A truth that’s told with bad intent
Beats all the lies you can invent. It is right it should be so;
Man was made for joy and woe;
And when this we rightly know,
Thro’ the world we safely go. Joy and woe are woven fine,
A clothing for the soul divine.
Under every grief and pine
Runs a joy with silken twine. The babe is more than swaddling bands;
Every farmer understands.
Every tear from every eye
Becomes a babe in eternity; This is caught by females bright,
And return’d to its own delight.
The bleat, the bark, bellow, and roar,
Are waves that beat on heaven’s shore. The babe that weeps the rod beneath
Writes revenge in realms of death.
The beggar’s rags, fluttering in air,
Does to rags the heavens tear. The soldier, arm’d with sword and gun,
Palsied strikes the summer’s sun.
The poor man’s farthing is worth more
Than all the gold on Afric’s shore. One mite wrung from the lab’rer’s hands
Shall buy and sell the miser’s lands;
Or, if protected from on high,
Does that whole nation sell and buy. He who mocks the infant’s faith
Shall be mock’d in age and death.
He who shall teach the child to doubt
The rotting grave shall ne’er get out. He who respects the infant’s faith
Triumphs over hell and death.
The child’s toys and the old man’s reasons
Are the fruits of the two seasons. The questioner, who sits so sly,
Shall never know how to reply.
He who replies to words of doubt
Doth put the light of knowledge out. The strongest poison ever known
Came from Caesar’s laurel crown.
Nought can deform the human race
Like to the armour’s iron brace. When gold and gems adorn the plow,
To peaceful arts shall envy bow.
A riddle, or the cricket’s cry,
Is to doubt a fit reply. The emmet’s inch and eagle’s mile
Make lame philosophy to smile.
He who doubts from what he sees
Will ne’er believe, do what you please. If the sun and moon should doubt,
They’d immediately go out.
To be in a passion you good may do,
But no good if a passion is in you. The whore and gambler, by the state
Licensed, build that nation’s fate.
The harlot’s cry from street to street
Shall weave old England’s winding-sheet. The winner’s shout, the loser’s curse,
Dance before dead England’s hearse. Every night and every morn
Some to misery are born,
Every morn and every night
Some are born to sweet delight. Some are born to sweet delight,
Some are born to endless night. We are led to believe a lie
When we see not thro’ the eye,
Which was born in a night to perish in a night,
When the soul slept in beams of light. God appears, and God is light,
To those poor souls who dwell in night;
But does a human form display
To those who dwell in realms of day. |
