Nem a mi helyünk

Most, Darren Shan idézeteiből készült szöveget olvashatjátok.
Jó szórakozást!

Nem a mi helyünk

Belle, halkan kopogtatott. A cigány asszony vénséges vén az időtől is vénebb, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy időtlen. A fiatal szőke nő legelső benyomása volt ez, amikor szembekerült vele.

Az asszony egy percig gyanakvóan méregette, Belle, abban a percben úgy érezte teljesen meztelen. Az a vénség fogta magát és lenyúzta róla a bőrt, hogy lecsupaszított testeben meglássa a lelkét. Badarság.

Natalie, igazat mondott gondolta. Tényleg rémisztő! Viszont bűzlött a mesterségesedéstől.
A vén egy fejbiccentéssel jelezte, hogy befogadást nyert a rejtélyek paradicsomába, ahogyan azt Natalie említette, a Burger Palace-ban a kedvenc bokszában ülve, és kezeiből mókásan karmokat formált. Brrrrr….

A találkozás egy része rendben volt. Hülyének érezte magát, de a rózsás csicsás öltözék helyett, a farmer és hawaii mintás ing valahogyan csalódást okozott benne.

Áthaladtak a keskeny folyosón. Semmilyen lámpa nem égett, csak szemből a szűrt fény mutatta az irányt.
Gyöngyfüzér zsinórok választották el a folyosót a szobától, ahová értek. A zsinórok sűrűn egymás oldalán csüngtek térelválasztó gyanánt és a padlót súrolták.

A vénség félre tolta az útból a függőket, s azok úgy koccantak egymáshoz, mint ahogy egy marék kavics serceg ha azt betonra szórod.

A történet többi része már nem lepte meg Belle-t. Felkészült a látványra. Egyrészt Natalie mesélt róla, másrészt Belle, úgy tartotta, ha a legdurvábbat képzeled el egy bizonyos helyzetről, attól csak jobb jöhet.

És hát persze! Egy rusztikus ovális asztal állt a szoba közepén, annak közepén állt a kristálygömb. Letakarták valami ronggyal. A mennyezetbe épített kör alakú ledek halvány fényt spricceltek csak, és ettől minden olyan homályos lett, mint ébredés után az ember tekintete.

Körbenézett a homályban, hogy feltérképezze a terepet, elvégre sohasem járt még kuruzslónál. A mozikban látott már hasonlót. Körbe körbe könyvespolcok, a polcokon a könyvek rendezetlenül hasaltak egymáson, vagy álltak, vagy egymásnak dőltek. A szoba kicsinek és igénytelennek tűnt.

Ezek után, olyan ütemben enyhült a szorongása, hogy szinte lebegni érezte a testét. Hát persze, – halvány kis mosoly táncolt az arcán – így fest hát a rejtélyek paradicsoma. Natalie hajlamos túlzásokba esni, ha különös dolgok kerülnek szóba.

Ez a hely nagyon is hasonlított egy tv sorozat díszletéhez. Az asztal a görbe faragott lábaival, a kártyacsomag az asztal szélén a túlzsúfoltság, a homály, és persze a vénséges vén cigány asszony. Kis hiányérzetét a farmer és az ing okozta.

Házigazdája egy bársonyfüggöny mögül bukkant elő. Belle, észre sem vette mikor tűnt el.
– Üljön csak le Madám.
Belle,tanácstalanul nézett körbe, ugyan is nem látott a közelében semmilyen ülőalkalmatosságot. A vén, mintha olvasott volna a gondolataiban, de Belle, valószínűbbek hitte, hogy pusztán az arcáról olvas, azt mondta
– Talál egy széket valamelyik sarokban. Elnézést a felfordulásért, de a múltkori esetem kissé, hogy úgy mondjam balul ütött ki.
Belle rámosolygott.
– Kitalálom egy dühös szellem forgatta fel a szobát.
Az asszony komor arccal rámeredt.
– Ha viccesnek találja, akkor nincs mit megtárgyalnunk.
Belle-ben, erre némi zavartság ütötte fel a fejét..
– Nem, nem csak…- szabadkozott.

Jobbra észrevett egy széket. Odament, megragadta és az asztalhoz vitte.
– Én készen állok. Kérem bocsásson meg az előbbiért.
Az asszonyon most sértődöttség jelei látszódtak, ahogy összehúzta a szemöldökét. Egy pillanatig csend telepedett közéjük, pont mint egy sorozatban, amelynek a vége mindig ugyan az.
– Üljön le. – mondta, szinte parancsolta. Hiába a külsőség attól még igenis színpadiasnak hatott. De ez mégis csak egy filmbe illő végszó. Ugyan az, és Belle, tetszik vagy sem pontosan erre számított. Belle, fejében pont ez hangzott el még azelőtt, hogy valójában elhangzott volna.

– Ha sejtésem nem csal, azért jött ide, hogy a szeretteiről szerezzen információt.
Belle elhelyezkedett a székben.
– Igen.
– Figyelmeztetem ez nem egy ostoba játék. Előfordulhat, hogy olyan információk birtokába kerül, amelyek fájdalmasan érinthetik.
Belle a combjai között izgatottan összekulcsolta a kezét. A tenyerei izzadtak. Talán a túlzsúfolt helység fülledt levegője teszi.
– Állok elébe.- válaszolta magabiztosan.
– Látni is akarja, vagy elég a kártya? Az olcsóbb.
– Nem, nem látni akarom. – vágta rá rögvest, amin maga is elcsodálkozott. Át sem gondolta, egyszerűen csak kiköpte az agya a száján.
– Akkor negyven dollár a tarifa.
– Most kéri, vagy
– Most. Hátha aztán elfelejti kedvesem!
– Én nem. Miért volt már..
– Igen, volt már rá példa, hogy a szeánsz közben a delikvens teletojta a gatyáját, felugrott és eliszkolt.
– Értem. – mondta. – Teletojta a gatyáját.
Belle, a farzsebéből előkotorta a tárcáját, elővett négy darab tízdolláros, és az asszony elé csúsztatta.

– Nos, kiről szeretne érdeklődni?
Belle gyorsan számba vette a lehetőségeket.
– Az anyámról, az öcsémről, magamról…
– Ácsi. Egy valakit választhat.

Belle beszívta az ajkait. Egy pillanat múlva..

– Tudja mit, legyen Natalie. Natelie King.
– Ahogy tetszik.
A gömbről lekerült a terítő.

Az asszony a gömb fölé tartotta mindkét kezét. Hátra vetette a fejét. Pont mint a filmekben, vibrálni kezdtek a ledek. Ez csak színjáték, nyugtatta magát Belle, tuti hogy valami pedállal működteti a lámpákat. Ennek ellenére rájött, hogy megijedt, és kétségbe esve próbálja magát nyugtatgatni.

A gömb megtelt kavargó füsttel. (Mint a filmekben.)

Ott, a Fonix és a negyvenedik utca sarkán Natalie, a kedvenc helyükön,vaníliás turmixot és sült krumplit rendelt.

Itt, Natalie, a kedvenc helyükön,vaníliás turmixot és sült krumplit rendelt.

Ott, Natalie letelepedett az egyik üres bokszban. A saját bokszuk foglalt volt, ahonnan a Sun térre nyílt festői kilátás.

Itt, Letelepedett az egyik üres bokszban. A saját bokszuk foglalt volt, ahonnan a Sun térre nyílt jó kilátás.

Az asszony érthetetlenül motyogott. A monoton mormolás egyre jobban feszélyezte a fiatal nőt, de meggyőződése volt, hogy ez is valamilyen trükk, mert a gömbben látottak, mintha az étkezde egyik biztonsági kamerája rögzítette volna. Biztosan trükk. Valahogyan, valamilyen számítógépes rendszerrel rácsatlakozott a kamerára. Nem rossz, gondolta, és teljesen illegális.

Ott, Natalie, ivott a turmixból. Belle, még azt is láthatta, hogy maszatos lett az szája, bár dadogott a kép.

– Ez nem éppen legális. – mondta bizonytalanul, de az asszony szemlátomást valami transzba esett, mert nem reagált Belle, bizonytalan szavaira.

Kint, a Sun tér fürdött a déli napsütésben. A kirakaton szikrákat hányt, és a kirakat felületén, ott, ahol kevésbé volt tökéletesen sík, halványkék foltokat festett a ragyogás.

A kamera még mindig Nataliet mutatta, aki belenyúlt a krumplis dobozba, és közben sóhajtva kitekintett a panoráma ablakon. Ez csalás, de kétségkívül hatásos. Szegény lány egyedül…

Natalie, eltátotta a száját, de kezéből kiejtette a krumplihasábot. Még mindig kifelé bámult, amikor felpattant, de az arckifejezése megváltozott, a rémület eltorzította, ahogy megpróbált kiszabadulni az idegen hely fogságából. Amennyire ki lehetett venni beszorult.

Később…fékcsikorgás zúzta darabjaira az étkezde diszkrét beszédzúgását. Az autó berobbant az üvegen.

Natalie! – sikoltotta Belle.

Natalie-t, az autó magával vonszolta egészen a pultig.

Belle, a szája elé kapta a kezét.

A saját bokszuk, két másik boksz után következett, így azoknak, akik ott telepedtek le még sikerült kiugrálniuk. Natalie viszont.. Natalie eltűnt, és Belle, már nem látta.

Az asszony hirtelen elnémult. Hangos robajjal ájultan zuhant a padlóra, és Natalie már nem látta.

Belle, szíve egy mozdony zakatolását is fölülmúlva kalapált. Nyaki ütőere megduzzadt. Remegő kézzel kapott a zsebéhez. Kitépte belőle belőle a telefont. A keze annyira rázkódott, hogy alig bírta megtalálni Natalie számát. Végül legördült a menü az N betűig. Megnyomta a hívás gombját.

Kicsöngött. Kicsöngött..

Rajta vedd már fel!

Natalie, nem vette fel.

„A jövőbe nézés többnyire fájdalmas élményt jelent. Jobb, ha az ember nem tudja, milyen sors vár barátaira és a szeretteire.”
Darren Shan

Lencsés Károly