HumorIrodalom

Megvannak az év Takarítók Takarítója jelöltjei

takaritook.jpg

Takarítók Takarítója cím birtokosa olyan kiemelkedő minőségben dolgozó személy lehet, aki az elmúlt évek Takarítók Takarítói egymástól függetlenül a hazai takarítók legjobbjai közé jelölnek. Szavazati joggal, csak azok rendelkeznek, akik már e címmel rendelkeznek. A győztes választását egy jótékonysági kórház takarítással kezdik meg, ez a hagyomány azóta mióta egyik évben a választott cím nyertese Sárika, a következő évben nem dolgozott a nagy megtiszteltetéstől. Sajnos a munkahelyén ezt nem tudták és egy fél éves hullát találtak a rábízott osztályon. Ekkor sokan kérdőre vonták a címmel rendelkező tagokat, mivel azt hitték, hogy a cím jelentése azt jelenti, hogy a takarítóknak takarítanak a kiválasztottak. Ezt a társaság szóvivője határozottan cáfolta. Azóta Sárika az önkéntes szóvivő.

Az új rendes tag díja, hogy egy évig tiszteletbeli elnök lesz és egy segédet vehet maga mellé. A címmel járó kötelezettségek idején -az elmúlt évek gyakorlatától nagyban eltérve –  a társaság gondoskodik a helyettesítésről.

Minden Takarítók Takarítójának lehetősége van egy fő jelölésére a Takarítók Tansegédje díjra. Ez általában a rokonságból kerül ki, akik sokszor besegítenek önként is a takarítói munkába.

Elmondhatjuk, hogy a díj osztása óta is, sokkal nagyobb becsben tartják ezt a szakmát, amit el is neveztek azóta Tisztasági Menedzsernek és csak érettségi után elvégzendő 3 éves szakiskolai végzettséggel tölthető be a poszt.

Az idei listát itt olvashatják:

  1. Piroska Néne, 2. számú belgyógyászat, Karcag
  2. Marie Néni, Onkológiai Intézet, Budapest
  3. Juliska Néni,  Pécsi Irgalmasrend, Pécs
  4. Zséda Néni, Harkányi gyógyfürdő, Harkány
  5. Holle Anyó, Szent László kórház, Budapest
  6. Karola Néni, Toldy Ferenc Kórház, Cegléd
  7. Jenő Bá, Kaposi Mór Kórház, Kaposvár
  8. Maria Josepha Néni, Gróf Esterházy Kórház, Pápa
  9. Tereza Nővér, Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
  10. Amélia, Bethesda Gyermekkórház, Budapest

A takarító szakmának azóta nagyobb respektje, mióta kiderült, hogy a Piroska és a Farkas meséből a Piroska nem a nagymamájához ment és a Hófehérke sem véletlenül volt a törpéknél, hanem a takarítónők voltak, csak abban az időben munkavállalói nélkül nem lehetett idegennél takarítani, valami mese kellett hozzá.

Jelenleg kutatás folyik, hogy a Csipkerózsika is ezt a nemes szakmát űzte, valamint a Jancsi és Juliska volt az első takarító kisiparos pár, a Móriczka vicceket pedig egy híres takarítónő találta ki.

Nyilvánosságra hozták azt a listát, amelyről ki fog kerülni a 2017-es év Takarítók Takarítója nyertese. A jelöltek névsorát Marika néni, Kató néni és Rózsika választotta ki a…

Megvannak az év Takarítók Takarítója jelöltjei

Vélemény, hozzászólás?