Terád néztem…
Terád csillogó szemem
szempillád árnyékán pihen,
szeplőid bolygóiban mereng,
– mint fel nem fedezett égitesteken –
a gondolat, örök szerelmesen.
Szamóca illatú ujjbegyed,
folyót rajzol bőröm repedéseire,
mint az eső zuhog hajad testemre,
selymessége a múlt sivár sebeit
gyógyítja, ahogy nem is sejted.
Bőröd érintésre termett,
csiklandó csillám bizsereg
sorssal tarkított tenyeremen,
kisimult kétségtelenséget
hagyva függönytelen életemen.
Én választottalak téged,
s te választottál engem,
mint domború mezők lejtői
a színes virágok ezreit
a legelésző nap futó fényében.
2024.
MegosztásTotal Page Visits: 1527 - Today Page Visits: 1