Frissen szeretnénk emlékezni
szerintünk gyönyörű volt
és szerintünk friss volt.
Bárcsak emlékeznénk az útra,
mint egy kis kerti-tó apró halakkal,
ahol némelyik nagyobb lett
a többi elfogyasztásakor.
Itt volt egy félsziget
és amikor a föld mozdulatlan lett
volt egy patak-folyó,
ami kerekre formálta a sziklákat
mielőtt kósza golyókká váltak,
majd a szél-formálta, amikor
elhagyott homokká lett a sivatagban.
És előtte
mikor még tenger feneke volt
és a bálnák itt táncoltak
és nem délebbre,
ahol most halljuk hangszeres jajgatásaikat
a tengerfenék ezen részében volt,
ahol bálnaőseink a mélységet osztották ki
mintha szerencsejátékot űznének.
Itt most sivatag van
és itt volt a tenger
és lassan lett előbb félsziget,
amelyre frissen szeretnénk emlékezni,
ha emlékezni tudnánk.
Ha emlékeznénk arra, hogy ez a félsziget
előbb része lett a kontinensnek
először egy szeszélyes fagyhullám hasította szét
a föld ősi vágyai által.
Ha emlékeznénk,
hogy ez a földdarab kiemelkedett a vizekből
velünk, kőszívűnkkel, szennyszívünkkel,
dzsungelszívünkkel.
Ha emlékezhetnénk erre,
amikor ezen a sivatagon szomjazunk
oly rég kiemelkedett a vizekből,
úgy bukkant elő lassan, mint vadállatok
agyarai éhes ívekkel,
nem tudván mennyi a gyötrelem,
azt hittük, azaz utolsó fenevad,
ami kibújhat rémálmainkból.
Itt most kopasz pusztaság,
szürke zálogba adott bértudás
hőzöngés folyója ékeli
aprítja agysejtjeink szikláit
félszigetté váltan
éhes, csorba agyarakkal,
amire frissen szeretnénk emlékezni,
az már régen nem létezhet.
2025.
