vers

Már nem kell koldulnod boldog napokat, Könnyeket elfedő esőtánc sem szükség, Napsütésben sem szikrázik könnyed, csak befelé küzd lelked gyermekeidért.

Nyílnak a virágok, s a fák zöldellnek, Lágy szellő fúj, meleg nap sugarai, Tavasz van, új élet, új remény, új

Az imént repedt meg egy rím, köddel válaszoló zöld szín. Mint levegő után kapkodó hegy, vonalat irritáló tüdőbegy, a vér

Rejtőznek a törött nyílhegyek, húsba karcol, bőrre ír a vér, ha tested igazságot kér, szenvedések csak képletek. Tetoválva senki nem

Lángokban álló parton élünk, szigethatású félelem folyhat megható erők ős-szorításában, s kihűlt számlák színe fojtogat. Minden édes segít viselni a

Ragadozómadarak szántanak az égen, látható feketeségük testük árnyékos oldala, a láthatatlan barázdákat elkerülik fecskék, verebek, galambok, nyomába sem kavarnak. Szürke

  Minden nyelv fakadó forrás használja hörgő emberarcát forrástól patakká duzzad völgyeken vájt örök utat egyik édesebb másik sós tiszta

Kóbor Virág verse… Cuppanós márványhátsóval csellengő bárgyú-rémek takargatják hullámzó hájaikat az öntudatos szattyán szagú dicső-múltba domborodott viharvert diplomákba közben szúnyog