vers

Lángokban álló parton élünk, szigethatású félelem folyhat megható erők ős-szorításában, s kihűlt számlák színe fojtogat. Minden édes segít viselni a

  Ragadozómadarak szántanak az égen, látható feketeségük testük árnyékos oldala, a láthatatlan barázdákat elkerülik fecskék, verebek, galambok, nyomába sem kavarnak.

  Minden nyelv fakadó forrás használja hörgő emberarcát forrástól patakká duzzad völgyeken vájt örök utat egyik édesebb másik sós tiszta

Kóbor Virág verse… Cuppanós márványhátsóval csellengő bárgyú-rémek takargatják hullámzó hájaikat az öntudatos szattyán szagú dicső-múltba domborodott viharvert diplomákba közben szúnyog

Bánat az eső, magam eldugult eresz vagyok, térítésre váró gyalult gyarló kereszt tagok, illesztésre váró keserves kövér kondor’latok. Zsibong a

Még világosabb a békés boldogság, a minden illatba mártó léleknél, Amíg pöttöm pillanatoknak sorsát tükrözi pupillád földi fényeknél. Magadban morogsz,

Egyszer talán felszakadnak bennem a csituló csillagok foltos fényei hogy aztán nevetést vérezzek kóbor szakadó sebként bágyadt fények felé úszva

  Testek száradó szagától izzó morcos világ dolgos kezektől gyászol sírhelyen a virág. Mázas ős-felhők feletted repedések habja eső szagra