vers

Remény taván talán enged a jég, aggodalom fagyasztotta be rég, most rianások sikolya közt élek. Vajon visszafagynak a repedések? Itt

Néma betűk raboskodnak benned s vádlód a süvöltő fanyar félelmed, csapongó csibészek húznak bitóra, a bocsánat se ballag óhajtóra. Kérges

Megint péntek van, A hétköznap vidám vasárnapja, Mai est a hétvégére hajló Nap, most újabb hetet hagyunk hátra. Ez is

  Sárcsíkos ablakok törtfénye izgató, cselesen igaz ténye, lehull a légi lepel, az estet uraló hazudós fényt festet, csak a

 (gondolat-daganat) Tíz köröm karmolva törne így bántanálak nosza szemem forog és megölne csak ne legyek rokona gyilkos lennék vacak véres

  Láss engem a szélben, közeli messzeségben, ha ettől kócos lesz a hajad, csak másra fogott tréfa marad. Ott ragyogjak

Tántorgó fakó háttérnek támaszkodom, ebben az óriási centrifugában, a Nap melege magába szív, tudom. A bútorok azok otthonuktól elszakított fák,

  Valaki, mintha messziről kiáltaná neved, de csak üres tér visszhangzik benned, aztán a néma hangszer vesz levegőt, bezárja a